|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 3 találat | lapozás: 1-3 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Donáth György 2007. július 14.V. Erdős László honvédezredes a Nyugati Magyarság júniusi számában terjedelmes összeállításban emlékezett meg a méltatlanul megtagadott honvédtábornokokról, köztük Dálnoki Veress Lajos vezérezredesről, Dálnoki Miklós Béla vezérezredesről, Nagybaczoni Nagy Vilmos vezérezredesről, akiket a megszállók és a kommunista hatalom bosszúhadjárata elért, és koholt koncepciós perek alapján elítélt és bebörtönzött, egyeseket közülük emigrációba kényszerített. Erdős László történelmi panorámát rajzolt Dálnok históriai küldötteiről: ,,Ritka az a falu Háromszéken, amely annyi jelentős szülöttel és innen elszármazott személyiséggel büszkélkedhetne, mint éppen Dálnok. Soroljuk: Dálnoki Veress Demeter (XVIII. század) egyházi író, dálnoki Veress Gerzson, XVII. századi kuruc költő, történetíró, s. Nagy Mihály (1612–1648) és d. Nagy Lőrincz (1614–1661), kolozsvári unitárius gimnáziumi tanárok, előbbi teológiai író, utóbbi héber filológus. Itt született Földes Géza (1857–1937) pedagógus, újságíró, szerkesztő, Darkó Jenő (1880–1940) bizantinológus, szerkesztő, az MTA tagja, Kozma Dénes (1875–1925), a magyar mezőgazdasági irodalom úttörője, Hadnagy Albert (1901–1967) levéltári igazgató. Idevalósi családból származtak, és Dálnokhoz kötődtek az író és költő Gaál József (1811–1866), valamint két neves magyar hadtörténeti személyiség, két vezérezredes: dálnoki Veress Lajos (1889–1976), az 1944-ben Erdélyben harcoló 2. magyar hadsereg parancsnoka, hadtörténeti író és dálnoki Miklós Béla (1890–1948) 1944-ben a Kárpátokban harcoló I. magyar hadsereg parancsnoka, Magyarország ideiglenes miniszterelnöke 1944–45-ben. ” Erdős László a felsoroláshoz hozzátoldotta Veress Dánielt és Veress Gerzsont is. Dálnoki Veress Lajos vezérezredes /sz. Sepsiszentgyörgy, 1899. okt. 6./ elvégezte a Ludovika Akadémiát. 1942-ben a szovjet elleni nyári hadműveletekben a 2. magyar hadsereg páncélos hadosztályának parancsnoka. 1944. március 19-én, a német megszállás hírére mozgósított, majd Horthy Miklós csapdába csalását és a német túlerőt látva visszavonta a parancsot. 1944. augusztus 1-jével vezérezredessé léptették elő, és az Észak-Erdélyben állomásozó 2. magyar hadsereg parancsnoka. Horthy Miklós az október 15-i kiugrási kísérlet előtt akadályoztatása esetére a helyettesévé, ,,homo regiusszá” nevezte ki. A kormányzói proklamáció után kiadta a parancsot a visszavonulásra, de a németek letartóztatták, és átadták a nyilas hatóságoknak. A hadbíróság 15 évi fegyházra ítélte, Sopronkőhidán őrizték. 1945. március 28-án őreivel együtt megszökött, de a szovjetek elfogták, és 1946 januárjáig a kiskőrösi szovjet internálótáborban tartották fogva. Szabadulása után igazolták, de a Magyar Kommunista Párt megakadályozta kinevezését a Honvédelmi Minisztériumba, s 1946-ban nyugdíjazták. 1947-ben őrizetbe vették, és köztársaság-ellenes összeesküvés vádjával első fokon halálra, majd másodfokon kegyelemből életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. 1956. október 28-án a szabadságharcosok szabadították ki Márianosztráról. November 3-án elhagyta az országot, és Londonban telepedett le. 1976. március 29-én halt meg. Donáth György, félig erdélyi gyökerű, maga is híres katonacsalád sarja, a koncepciós perekben halálra ítélt konok székely a Horthy-rendszer visszaállításának megkísérlésével vádoltan az utolsó szó jogán, miután kijelentette, hogy semmiféle földi igazságszolgáltatási fórumhoz nem fog kegyelemért folyamodni, ezt mondta: ,,Dálnoki Veress Lajos vezérezredes volt az, aki 1944. márciusban hadtestét mozgósította, Veress vezérezredes volt az, aki kétszázezer embernek olyan intézkedést adott, amelynek következtében a németek súlyos vereséget szenvedtek. Ő volt az, aki a kormányzói hadparancsot végrehajtotta. ” – Donáth szerint az egész demokratikus rend jogforrásának egyik megalkotója mégsem lehetett ilyen vád fő hordozója. Dálnoki Veress Lajos vezérezredes elítélése példa arra, hogy a magyarországi kommunista rezsim miként ítélte halálra, záratta börtönbe és pusztította el, miként kényszerítette a magyarság legjobbjait emigrációba. /Sylvester Lajos: Méltatlanul megtagadott honvédtábornokok (Koholt koncepciós perek nyomában). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 14./2012. október 26.Magyarországon kivégzett erdélyi ötvenhatosok (1.)Ennek a tanulmánynak bevallott célja: a magyar forradalom és szabadságharc 56. évfordulóján tudatosítani a közvéleménnyel, de a történészszakmával is, hogy 1956-ban az erdélyi magyarság nemcsak idehaza, hanem Magyarországon is óriási véráldozatot hozott. Nem sokkal azután, hogy a szovjet tankok segítségével hatalomra került, Kádár János első „ténykedései” közé tartozott a forradalom és szabadságharc még szabadlábon lévő, az országban maradt vezetőinek azonnali letartóztatása és gyorsított eljárással történő kivégzése. Közéjük tartozott a Marosvásárhelyen 1912-ben született Dudás József, a Magyar Nemzeti Forradalmi Bizottmány elnöke – aki 1956. október 30-án Függetlenség, 1956. október 31-én Magyar Függetlenség címen önálló lapot adott ki, és aki a legradikálisabb forradalmárok közé tartozott, nem ismerte el a Nagy Imre-kormányt –, valamint Szabó János, a Széna tér legendás parancsnoka. A szovjetek által hozott, letartóztatásra ítéltek névsorában is az ő nevük szerepelt az elsők között! A tanulmány megírására az is ösztönzött, hogy a budapesti, Andrássy úti, nagy látogatottságnak örvendő, imponálóan berendezett, nemzetközi összehasonlításban is magasan jegyzett Terror Házában az 1956-os kivégzettek névsorából sajnálatosan hiányoznak az erdélyi, romániai magyar mártírok nevei. Az október 20-án Sepsiszentgyörgyön felavatott, Kovács Kázmér építész által tervezett, belső számvetésre késztető emlékpark 774 elítélt nevét tartalmazó kőtábláiról viszont hiányoznak a Magyarországon kivégzett erdélyi származású ötvenhatos forradalmárok! Az építészeti, művészeti alkotásként is számottevő emlékmű újszerűsége abban áll, hogy a kivégzettek, bebörtönzöttek neve önmagában is sokkolja a nézőt. Akik látták az 1958-ban kivégzett Nagy Imre mártír miniszterelnök és társai 1989. június 18-ai budapesti újratemetését, azok hasonló élménynyel távoznak a sepsiszentgyörgyi 1956-os emlékparkból is. (Az újratemetésen a nevek puszta felsorolása úgy hatott, mintha egetverő robajjal többtonnányi földet szórtak volna az emberi csontokat tartalmazó koporsókra. A jelenlévők tízezrei, a tévéközvetítést néző milliók közül senki nem akadt, akinek a hátán ne futott volna végig a hideg veríték: a kivégzések, a szadista megtorlások szörnyűsége alig tizenkét évvel a második világháború borzalmai után Európa szívében, a nagyvilág szeme láttára megtörténhetett.) A 774 magyar, román és német bebörtönzött, meghurcolt, kivégzett neve is azt sugallja: az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc olyan történelmi nóvum volt az emberiség históriájában, amelynek hatására tízezrek szervezkedtek, hogy megdöntsék, vagy legalább elviselhetővé tegyék a hatalom birtokosai által a legjobbnak kikiáltott „létező szocializmust”. E sorok írója az erdélyi, romániai ’56 kutatójaként reméli, hogy a tanulmány hozzájárul annak tudatosításához: csak egyetemes magyar ötvenhatról beszélhetünk, a megemlékezések rendjén Magyarországon, Erdélyben, Kárpátalján, a Felvidéken, bárhol a világban csak akkor leszünk méltóak a kivégzettek véráldozatához, ha egyenlő súllyal említjük valamennyiük nevét, egyetlen áldozatról sem feledkezve meg. Román és magyar elvtársak A száz éve született Dudás József 1944 őszén erdélyi magyarként, illegális kommunistaként tagja volt a Moszkvába küldött első nem hivatalos fegyverszüneti küldöttségnek, visszatértekor súlyosan megsebesült, 1944. október 10-étől az antifasiszta Magyar Nemzeti Felszabadító Mozgalomban (közismertebb nevén: Magyar Frontban) tevékenykedett, 1956 októberében–novemberében a magyar forradalom egyik legvitatottabb személyisége. Budapesti kivégzésének az ad különleges aktualitást, úgymond „történelmi hátszelet”, hogy a Szekuritáté Irattárát Tanulmányozó Országos Tanács (CNSAS) bukaresti levéltárában általam nemrég megtalált levéltári dokumentumok alapján az is valószínűsíthető: az említett szovjet „névsor” összeállításában, majd a kivégzésében a Gheorghe Gheorghiu-Dej vezette Román Munkáspárt bosszúja éppen úgy közrejátszott, mint a Rákosi Mátyás vezette Magyar Dolgozók Pártjának, valamint az 1949. október 15-én kivégzett Rajk László (Székelyudvarhely, 1909. március 8. – Budapest, 1949. október 15.) korábbi belügy- és külügyminiszter véres leszámolása. Dudás József túlságosan sokat tudott az RKP, a Kommunisták Magyarországi Pártja belső, úgynevezett piszkos ügyeiről. A legfelsőbb román pártvezetés 1932 és 1936 közötti romániai magatartásáért, a román titkosrendőrséggel, a Sziguráncával való együttműködéséért kérte Dudás József budapesti letartóztatását. Rákosiék kapva kaptak a „román elvtársak” felkérésén, mert Dudás József tudott a Donáth György-féle „összeesküvésről”, kapcsolatban állt Demény Pállal, Weiszhausz Aladárral, akiket trockistáknak minősítettek. Ugyanakkor Dudást azzal is vádolták, hogy a budapesti amerikai konzulátus tisztviselőivel kétszer is tárgyalt. Ez utóbbit a bukaresti vallatása során be is ismerte! Rajk Lászlóval szemben elkövette azt a meggondolatlan lépést, hogy a budapesti közművek egyik nyilvános gyűlésén – ahol mérnökként dolgozott – félreérthetetlenül Rajk Endrére, a magyar belügyminiszter testvérére célzott, aki a Szálasi-kormány kormánybiztosa volt és most az NSZK-ban szabadon sétál, miközben másokat kivégeztek, elítéltek! A Rajk-perben – a vádiratot Rákosi Mátyás állította össze, Sztálin hagyta jóvá – ez a vádpont külön fejezetként szerepelt. Rajk Endre 1899-ben született Székelyudvarhelyen, és 1960-ban „ágyban, párnák közt” halt meg az NSZK-ban. A trianoni békeszerződés kettészakította a tizenegy gyermekes családot. Rajk Endre a Hangya Szövetkezet egyik magyarországi vezetője lett. 1924-ben hazalátogatott Székelyudvarhelyre, és az édesapjuk – aki Reichről Rajkra magyarosította a nevét – halála után Lászlót Budapestre vitte, fizette az iskoláztatása, egyetemi tanulmányai költségeit. Rajk Endre a hungarista mozgalom elkötelezett híve lett, Szálasi Ferenc holdudvarába került, az 1944. október 15-ei nyilas puccs után készletgazdálkodási kormánybiztossá nevezték ki. A két testvér, Endre és László 1935-ben több heves vita után 1945-ig megszakította egymással a kapcsolatot. Rajk Lászlót – aki részt vett a spanyol polgárháborúban, az 1944. október 10-én létrejött Magyar Front egyik vezetője, az ellenállási mozgalom egyik fő szervezője és vezetője volt – a nyilasok ki akarták végezni, ezért Sopronkőhidára, majd Németországba hurcolták, de a bátyja, a nyilas kormánybiztos, amikor a számon kérő szék nevű nyilas bíróság elé állították, 1945. március 23-án, teljes díszegyenruhában jelent meg tanúskodni az öccse mellett. Így Rajk László megmenekült az akasztástól. Bajcsy-Zsilinszky Endrét viszont kivégezték. A második világháború után a háborús főbűnösökre szakosodott amerikai katonai egység őrizetbe vette Rajk Endre nyilas kormánybiztost. Két éven át a salzburgi internáló tábor foglya volt. Miközben fogolytársainak döntő többsége a különböző népbíróságok elé került, Rajk Endre megúszta a felelősségre vonást minden bizonnyal az 1946. március 20-án belügyminiszterré kinevezett öccse, Rajk László közreműködésének is köszönhetően. Rajk László belügyminiszterként a „fasiszta és reakciós csoportok” üldözése ürügyén létrehozta az ÁVO-t, mintegy 1500 vallásos, nemzeti és demokratikus szellemű intézményt tiltott be, illetve oszlatott fel. Az ő nevéhez kapcsolódnak az első magyarországi koncepciós perek. A szóbeszéd szerint 1956. október 6-ai budapesti újratemetésén az egyik közeli munkatársa meg is jegyezte: „milyen szívesen közénk lövetne most”. 1948. augusztus 5-étől 1949. május 20-áig külügyminiszter is volt, Kossuth-érdemrenddel is kitüntették. A magyar kommunisták körében rendkívül népszerű volt, ez váltotta ki Rákosi Mátyás és köre féltékenységét. Magas rangú KGB-tisztek közreműködésével, Sztálin jóváhagyásával a kémkedést, az „imperialisták bérencével”, Titoval való együttműködést a koncepciós per folyamán, utólag konstruálták. Rajk Lászlót a Horthy-korszak titkosrendőrségével, Dudást a román Sziguráncával való együttműködéssel vádolták. A CNSAS-nál fellelt levéltári dokumentumok alapján elsősorban azt tisztázom, ami az életének romániai szakaszát illetően a magyarországi tanulmányokban, 1956-os kötetekben – a hiteles források hiányában – nemcsak hézagos, zavaros, hanem ellentmondásos is. A most megtalált dokumentumok azért is különleges jelentőségűek, mert bepillantást nyújtanak az illegális Román Kommunista Párton belüli kíméletlen hatalmi harcokba, a mozgalom fertőjébe, és ahol – a szocialista történetírás állításaival ellentétben – igen gyakori volt a titkosrendőrséggel való együttműködés. Titkosrendőrök, komisszárok, kvesztorok Dudás József 1912. szeptember 22-én született Marosvásárhelyen, József és Kovács Róza fia, foglalkozása mérnök, lakhelye Budapest, Tompa utca, 15. szám. Bernát Andor révén 1932-ben került kapcsolatba a kommunista és ifjúsági mozgalommal. 1932-ben tagja lett a KISZ-nek. Brassóban a helyi KISZ-bizottság tagja Bernát Andorral, egy Imre fedőnevű fiatalemberrel, Hegedüs nyomdásszal, Karácsony Máriával, aki később a felesége is volt. A brassói Schill-gyárban Dudás szervezte be a fiatalokat, közös frontot alakítottak a Szociáldemokrata Párttal és a szász munkásszervezettel. 1932. december 26-án Brassóban utcai tüntetést szerveztek. Először 1932 októbere végén, november elején tartóztatták le. Ion Munteanu komisszár hallgatta ki. Információkat kértek a KISZ-ről, azt ígérték, szabadon engedik. A román kommunista titkosszolgálat rendkívüli gyorsasággal megtalálta, és írásbeli vallomásra bírta mindazokat a titkosrendőröket, komiszszárokat, kvesztorokat, akikkel Dudás romániai életútja során kapcsolatban állt vagy állhatott. Állításuk szerint Dudás már az első letartóztatásakor vállalkozott az ügynöki szerepre. Megígérte, hogy az RKP szervezeteiről is jelent. Előlegként ezer lejt kapott. Dudás 1933-ban átment Temesvárra, onnan visszajött Brassóba, majd Papp Ilona és Mogyorós Sándor Kolozsvárra hívta, hogy a tartományi KISZ-nél dolgozzon. 1933 áprilisától 1933 szeptemberéig instruktor volt Kolozsváron, megszervezte a helyi KISZ-t. Kiadták a Studentul Revoluţionar és az Ifjúmunkás lapokat. A KISZ felső vezetése részéről Mogyorós Sándorral, a kommunista párt részéről Szenkovits Sándorral tartotta a kapcsolatot. Ion Munteanu komisszárról a Szekuritáté azt is kiderítette, hogy egyben ügynök is volt, aki Dudást ötször-hatszor a lakásán is felkereste, legtöbbször az utcán találkoztak. A Román Központi Büntetés-végrehajtási Parancsnokság 1954. május 11-ei átiratából kiderül, hogy Dudás Józsefet 1948-tól Budapesten, 1951-től 1954-ig a jilavai börtönben tartották fogva és vallatták. Dudás a jilavai börtönben 1951. május 30-án részben beismerte az ellene felhozott vádakat: „A találkozó során nem mondtam pontos információkat, próbáltam semmit mondani vagy hamis információkat közölni. 1933-ban még átadtam neki (Munteanu komisszárnak – T. Z.) egy brosúrát és egy kiáltványt, de a tartalmukra nem emlékszem. A párt kiadványai voltak. 1933 áprilisától próbáltam meggyőzni őt (Munteanut – T. Z.), hogy nincs megfelelő kapcsolatom a párt és a KISZ-vezetőségével, hogy csak a Munkás-Paraszt Blokk körül ügyködöm, a KISZ-szel csupán felszínes viszonyban vagyok. Munteanu mindig azzal vádolt, hogy nem vagyok őszinte.” Dudást Marosvásárhelyen is letartóztatták, de a brassói Sziguránca igazolta, hogy ügynökük, és ezért szabadon engedték. 1933 szeptemberétől Dudás újra Temesváron tevékenykedik, Szenkovits Sándor és Mogyorós Sándor küldte oda, hogy Encsel Mór, valamint a párt és a KISZ helyi vezetőinek letartóztatása után újraszervezze a KISZ-t. Novemberben megérkezett az RKP KB részéről Wurmbrandt, akit Dudás ideges emberként jellemzett, s aki szerinte nem tudott helytállni. A további kutatásnak kell tisztáznia, hogy ugyanarról a Wurmbrandtról van-e szó, aki a román kommunista börtönökben megszervezte a föld alatti egyházat, s akinek szabadon bocsátásáért Nyugaton gyűjtéseket szerveztek, tízezer dollárt fizettek érte! Kiszabadulása és Nyugatra való menekülése után könyvek sorában elsőként számolt be a román kommunista börtönökben, megsemmisítő munkatáborokban uralkodó iszonyatos állapotokról, megtorlásokról, gyilkosságokról. Dudás József 1933 decemberében Temesváron az ipari üzemekben általános sztrájkot szervezett, amelyik 1934. január 15-éig tartott. Temesváron 1934. február 16-án letartóztatták. Marius Râmneanu rendőrfőnök és Ovidiu Gritta kvesztor nyolc napon át vallatta. Dudás tagadta, hogy egy illegális szervezet tagja. Gritta azt mondta: ha részletes beismerő vallomást tesz, nem állítják hadbíróság elé. Dudás nem vallott sem az aradi, sem a resicai, lupényi, petrozsényi, vajdahunyadi, zsombolyai, lippai, pécskai pártkapcsolatairól. Öt napon át láncokban tartották. A hadbíróság börtönében éhségsztrájkba kezdett, amely kilenc napon át tartott. Ezzel csomagot, újságokat kapott, engedélyt a beszélőre. A hadbíróság előtt Wurmbrandtot elítélte azokért a kijelentésekért, amelyeket a párt és a Szovjetunió ellen tett, nem árulónak, hanem provokátornak nevezte. Dudás beismerte, hogy kommunista, a gazdasági világválság a kapitalizmus ellentmondásai miatt kezdődött, szociális forradalomra van szükség. Méltatta a Szovjetunió fejlődését, majd arról beszélt, hogy Romániában földreformra van szükség, Erdélyben „a kisebbségeket minden jog nélkül kizsákmányolják”. A tárgyalás harminc napig tartott. Szembesítették Wurmbrandttal, aki a tárgyalás során is „fenntartotta a párttal kapcsolatos hazugságait”. „Nem hagytam Wurmbrandtot, lelepleztem mint a Sziguránca ügynökét” – vallotta Dudás József, aki a fő tárgyaláson nyolc órán át beszélt. Dudást nyolc év börtönbüntetésre ítélte a temesvári hadbíróság, és akkora pénzbüntetésre, amely egy évvel ért fel. A craiovai börtönben raboskodott, Ana Pauker pere idején döntötte el, hogy nem teljesíti a Marius Râmneanunak és Ovidiu Grittának Temesváron megfogalmazott korábbi ígéretét, miszerint leleplezi a legfelsőbb kommunista pártvezetést: „A börtönben Ana Pauker felajánlotta, hogy megkereszteli a fiamat.” Büntetését öt évre csökkentették. Doftanán együtt raboskodott Gheorghe Gheorghiu-Dejzsel, a későbbi román pártvezetés prominens tagjaival. Bár jó kapcsolatban állt Ana Paukerrel, a per kapcsán a párt is elítélte, kizárták, de Doftanán együtt maradhatott az ott raboskodó kommunistákkal. Mogyorós Sándor tartotta vele a kapcsolatot. 1937 végén a legfelső pártvezetés megparancsolta, hogy Dudás hagyja el az illegalisták celláját, költözzön át a köztörvényesek közé, és győzze meg őket a kommunista párt fontosságáról. Gheorghiu Dej tanácsára a börtönben alabástrom műhelyt hozott létre, majd lefizette Săvinescu börtönigazgatót, erre Gheorghiu Dej korrupcióval vádolta a doftanai börtön parancsnokát. Gheorghiu Dej megígérte, hogy figyelembe veszik Dudás meggyőző munkáját a köztörvényesek körében, hogy a börtönévek alatt kitartott a kommunisták közössége mellett. Dudás József 1939-ben szabadult a doftanai börtönből. Vallomása pontosan jelzi: mennyi szenny, mocsok tapadt az „illegális kommunista mozgalomhoz”, a pillanatnyi hatalmi harcok „állásától” függött ki maradhatott a kommunista párt tagja, kit zártak ki. Dudás József olyan sokat tudott minderről, hogy már-már törvényszerű volt az időközben hatalomra került román pártvezetés azon törekvése, hogy őt fizikailag is megsemmisítsék. A börtönben ismerte meg későbbi élettársát, a szatmárnémeti Pancea Máriát, aki a férje után viselte a Pancea vezetéknevet. (Dudás József egyetlen unokája, Szakács-Pancea Margit jelenleg Magyarországon él, gyakran váltunk e-maileket.) Az ellenzék likvidálásának janicsármunkája A második bécsi döntés után (1940. augusztus 30.) Dudás József Sepsiszentgyörgyön telepedett le. 1951. május 30-ai vallomása szerint azért telepedett át az akkori Magyarországra, hogy folytathassa műegyetemi tanulmányait, Romániában nem érezte biztonságban magát. 1940-ben és 1941-ben technikus a Magyar Acélműveknél, 1941-ben és 1942-ben a Szalay-gyárnál technikai tisztviselő, 1942 és 1946 szeptembere között mérnök a Magyar Fogaskerék gyárnál. 1945 elején főmérnöknek, 1945 júniusában gyárigazgatónak nevezték ki. 1944 októberétől a Magyar Front tagja, majd belépett a Nemzeti Frontba, az általa alakított szervezettel részt vett „Magyarország felszabadításában”. 1946-ban szabadságérdemrenddel tüntették ki, Budapest képviselőjeként beválasztották az Országgyűlésbe. Végül nem került be az Országgyűlésbe, pótképviselő lett. A magyar kommunista hatóságok 1946-ban azért vallatták, mert Horthy Miklós kormányzó megbízásából tagja volt a Moszkvába küldött első fegyverszüneti küldöttségnek, a Szovjetunióval szemben nem volt elvszerű a magatartása. A román kommunista hatóságok az 1932 és 1939 közötti romániai „viselt dolgai” miatt kerestették a magyar titkosrendőrséggel. Az 1948. évi letartóztatás különös fintora, hogy Dudás Józsefet állandóan összetévesztették az ugyancsak marosvásárhelyi, szintén illegalista Szabados Lajossal, akit az ÁVH 1951 áprilisában tartóztatott le, majd adott át a román hatóságoknak. (Külön tanulmány témája: bármilyen volt a viszony Magyarország és Románia között, bármilyen ellentétek feszültek a két ország között, a kommunista titkosrendőrségek olyan „harmóniában” végezték a belső ellenzék likvidálásának janicsármunkáját, amire a történelemben alig van példa! Szadista kéjjel adták egymásnak a kegyvesztett egykori kommunistákat, a regnáló hatalommal szemben bármilyen bírálatot megfogalmazó ellenzékieket! A Dudás-dokumentumok tanulmányozása során döbbentem rá: 1982. október 30-án axiómaszerű igazságot fogalmazott meg a nálam házkutatást vezető szekus tiszt. Szó szerint ezt mondta: nehogy olyan ábrándokat kergessen, hogy átszökik a román–magyar határon! „Magyar kollégáink és barátaink ugyanúgy járnak majd el, mint mi!”) Dudás Józsefet – miután átadták a román kommunista titkosrendőrségnek, a Szekuritáténak – azzal vádolta az ügyészség, hogy 1932 nyarától 1933 áprilisáig jelentett, és ezért összesen 5000 lejt kapott. (A mai pénzügyi ismereteink alapján csak akkor mérhetjük fel ennek az összegnek a nagyságát, ha megjegyezzük: az említett időszakban egy kiló hús ára egy lej volt!) Dudást a román titkosrendőrség 1954-ben visszaadta Magyarországnak. A magyarországi és a romániai börtönökben végigjárt kálváriastációktól nyílegyenes út vezetett a Magyar Nemzeti Forradalmi Bizottmány 1956. október végi létrehozásáig, a Dudás-csoport radikalizálódásáig, majd a forradalom vérbe fojtása után a tőrbe csalásához, kivégzéséhez. Dudás József a Magyarországon kivégzett nyolc erdélyi származású egyike. Illő, hogy a magyar forradalom és szabadságharc 56. évfordulóján megemlékezzünk róluk is. A magyar forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulója tiszteletére Dávid Gyula irodalomtörténész, egykori politikai elítélt szerkesztésében megjelent 1956 Erdélyben. Politikai elítéltek életrajzi adattára 1956–1965 című kötet – e sorok írója is egyik munkatársa a kiadványnak – 1200 elítélt életútjának személyi adatait, periratának, ítéletének, börtönből való szabadulásának legfontosabb ismertetőit közli. Ezzel végérvényesen megdőlt minden olyan lekicsinylő, elbagatellizáló állítás létjogosultsága, miszerint 1956-ban Erdélyben, a Partiumban, a Bánságban, a történelmi Máramarosban – néhány szervezkedési kísérletet leszámítva – valójában nem volt semmi. Az említett régiókban valóban nem dörögtek a fegyverek, az utcákon nem dübörögtek a tankok, azonban az erdélyi magyarság – Illyés Gyulával szólva – már 1956. október 23-án este meghallotta „a tigris karmaiba esett énekesmadár sikolyát”. A kommunista diktatúrát kiszolgálókat leszámítva szinte egy emberként álltak a forradalom eszméi mellé. Az 1956-hoz kapcsolódó erdélyi, romániai szervezkedések, szervezkedési kísérletek, perek történetét – ha késéssel is – fokozatosan tárja fel a hazai román és magyar historiográfia. Arról, hogy az erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, délvidéki magyarság Budapesten, Magyarország nagyvárosaiban és vidéken milyen mértékű és mekkora véráldozatot hozott, a mindennapi közbeszédben, a tanulmányokban eddig teljesen megfeledkeztek: az anyaországban élő, különböző okokból ott rekedt „határon túliak” közül (a kifejezés megalázó jellegét éppen egy ilyen megemlékezés kapcsán szeretném hangsúlyozni) hányan fizettek az életükkel azért, mert számukra valóban szent volt a forradalom és szabadságharc. Eörsi László történész, az 1956-os intézet munkatársa 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő címmel Szentpétery Tibornak Budapesten, a forradalom napjaiban készült döbbenetes fotóinak a „társaságában”, a Rubicon Könyvek sorozatban betűrendben és fényképekkel, valamint a periratok legfontosabb jelzeteinek ismertetésével tárja az olvasó elé az 1956. november 4-ét követő retorzió során kivégzett mártírok névsorát. A marosvásárhelyi Dudás József és a Krassó-Szörény vármegyei származású Szabó János, a Széna tér legendás parancsnoka perében 1957. január 19-én, a fellebbezési jog megtagadásával, a legelsők között hajtották végre a halálos ítéletet. Az is közismert, hogy a Corvin közi harcok meghatározó egyéniségei, a magyar örmény származású Pongrácz fivérek ugyancsak Erdélyből, Szamosújvárról telepedtek át Magyarországra. Az utóbbi években egyre több hiteles dokumentum került nyilvánosságra arról, hogy neves értelmiségiek, írók, művészek, orvosok, kétkezi munkások, gazdálkodók igen nagy számban tartózkodtak Budapesten, illetve Magyarország különböző régióiban. Az író, építész Kós Károly, aki éppen Budapesten élte át a forradalom és szabadságharc napjait, élete „legnagyobb és legmegrázóbb élményének” nevezte az 1956. október 23-a és november 4-e közötti időszakot. Ötvenhatos naplójegyzeteit a Korunk 2005. decemberi száma közölte. A magyar fővárosban a forradalmi események fül- és szemtanúja, Lászlóffy Aladár Kossuth-díjas költő külön ciklust szentelt a forradalmi harcoknak. Ébresztő a forradalom első reggelén című költeménye egyetlen forradalmi antológiából sem hiányozhat: „Köd van és statárium. A kivégzőosztag tán el se látna az elítéltig. Egy nemzet tüdőgyulladása fő a ködben. S egy tüdőlövés, ha köhögni mersz, már a gőztől.” Tófalvi Zoltán Krónika (Kolozsvár) 2016. február 23.Nem feledjük el a majd 800 ezer elhurcolt magyartA Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve, amely egészen 2017 februárjáig tart, a gazdag programkínálat mellett nagyon fontos kezdeményezéseknek is keretet ad – tudtuk meg a Gulág Emlékbizottság Programiroda, a Veritas Történetkutató Intézet és a Baranyai Német Kör keddi közös sajtótájékoztatóján. Lágervonattól, nemzetközi mozgó kiállításon át a mobilapplikációkig minden módon megpróbálják közelebb vinni az emberekhez a sokáig tabutémaként kezelt szovjetunióbeli kényszermunka történetét. Kovács Emőke, a Gulág Emlékiroda szakmai vezetője röviden ismertette a programokat: mivel február 25-e a kommunizmus áldozatainak emléknapja, ezért egy nappal az erről szóló központi megemlékezés előttre időzítették egész napos programsorozatukat. Hatványozott szenvedés 11 órakor a budapesti Honvéd téri Gulág-emlékműnél kezdődik a megemlékezés, amelyet Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára nyit meg, majd Szakály Sándor, a Veritas Történetkutató Intézet főigazgatója mond beszédet; fél egykor szintén az államtitkár nyitja meg a Lágerjárat, az utazó vagonkiállítást. Majd délután 3 órától a Barakkba Zárva – Életre Ítélve című kiállítás lesz látható a budapesti Fővám téren; ez egy megépített barakk lesz, amely egykori gulág-rabok fotóival állít emléket a csaknem 800 ezer elhurcolt magyar állampolgárnak; ezt Rétvári Bence Emmi-államtitkár nyitja meg – sorolta. – Nem számított, hogy gyerek vagy nő, mindenkit vittek a Szovjetunióba – Szinte megtizedelte az országot az NKVD, mégsem beszélünk róla Február 25–26-án a Veritas Kárpát-medencei tragédiánk címmel rendez kétnapos konferenciát, ahol határon túli történészek is előadnak majd – mondta; Szakály Sándor főigazgató ennek fontosságát külön is hangsúlyozta, hiszen, mint mondta, a németek mellett a magyarság a határon túl hatványozott mértékben elszenvedője volt az elhurcolásoknak. Kovács Emőke a pályázatokról is beszélt, mondván még március 22-ig magánszemélyek és közösségek is pályázhatnak különféle kiállításoktól kezdve tanulmányköteteken át oktatási anyagokig mintegy 370 millió forint értékben. Mint kérdésünkre elmondta, összesen több mint kétszáz pályamű érkezett csak eddig, tehát népszerűek a Gulággal kapcsolatos pályázatok; a legtöbb jelentkező egyébként a memoárírás és egyéb irodalmi műfajok terén alkotna szívesen, de kisfilm és absztrakt festménysorozat is érkezett. Dévédén a múlt Emellett márciusban elkezdődnek a Veritas Filmestek a Tabán moziban, ahol minden csütörtökön egy történész helyezi keretbe az ott látható filmeket bevezetővel vagy a vetítést követő beszélgetéssel – mondta. Szakály ezt azzal egészítette ki: ezek egyébként már 20-25 éve megjelent filmek, azonban a digitalizáltságuk hiánya miatt sokak számára hozzáférhetetlenek. Ezért a vetítések mellett 3000 DVD-n magyarországi, 2000 lemezen pedig határon túli magyar iskolák számára tervezik eljuttatni őket. Lesz emellett roll-up vándorkiállítás is a különféle fotó- és képanyagokból, ezeket a magyar mellett angol és német nyelven is tervezik megjelentetni, hogy a hazai és határon túli magyarok mellett egész Európa megismerhesse az elhurcoltak sorsát. Kérdésünkre elmondta, legkevesebb tíz ilyen roll-up kiállítást terveznek, igény esetén akár a környező országok nyelvére is lefordítva azok szövegét. Szakály megemlítette: 24-én délután 3 órakor egy emléktábla-avatás is lesz a kivégzett Donáth György emlékére. Ha elindul a vonat A Lágerjárat vagonkiállítás ötletét egyébként a holokauszt vagonjárat működéséből merítették, mint Matkovits-Kretz Eleonóra elmondta. A Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Körének elnöke kiemelten fontosnak tartja, hogy az országot járva elsősorban a fiatalokat szembesítsék a sokáig tabuként kezelt múlttal, amely olyan mély nyomokat hagyott az azt átélt egykori kényszermunkásokban, hogy sokan egészen a legutóbbi időkig nem mertek beszélni a történtekről. A Századvég oktatási programja örvendetes, de annak elkészültéig is emlékeztetni kell – mondta –, hiszen csak Baranyában legalább 200 települést érintett a málenkij robot, sokan már útközben elhullottak, például a „komfortos” marhavagonokban, amelyekbe a gyűjtőpontokon negyvenesével zsúfolták őket. Összességében az elhurcoltak egyharmada sosem tért haza, erről pedig beszélni kell, és most, hogy az utolsó túlélők is 80-90 évesek, elérkezett az utolsó pillanat. Köztudatba kell hozni a politikai elítélteknek „otthont adó” Gulág mellett az azzal sokszor összekevert, a hadifoglyok, vagy málenkij robotra, „kis munkára” elhurcolt civilek számára 1939-ben létrehozott Gupvi-táborhálózat nevét is – mondta. „Kis munka” A nem hagyományos kiállítási tárgyakkal, hanem különféle képi és hangeffektusokkal emlékeztető lágervonat egyébként Matkovits-Kretz Eleonóra szerint kifejezetten sikeres kezdeményezés, az együttműködő iskolák és önkormányzatok részéről is rengeteg önkéntes jelentkezett alkalmi tárlatvezetőnek, segítőnek. Emellett határon túli partnereikkel együtt terveznek két történelmi zarándok-vonatutat is az egykori rabok által bejárt útvonalon azokig a pontokig (mint például a romániai Foksány és Jászvásár között, vagy a felvidéki Szepsi után), ahol a nyugati, keskeny nyomtávú szabványt az orosz széles nyomtávúra állították át, ezzel egyértelművé téve a vagonok utasainak, hogy valójában hová is tartanak. Fontos, hogy ez a tudás eljusson a fiatalokig – hangsúlyozta Kovács Emőke is, aki ennek példájaként említette a Nemzeti Emlékezet Bizottságának ceglédi hadifogolytábor és gyűjtőtábor három dimenziós applikációját, illetve, mint mondta, képregény és verssorozat készül a rabok mindennapjainak bemutatására, emellett középiskolai tanulmányi verseny és vetélkedő is lesz a témában. Emellett komoly szakmai munka is folyik a különböző irat- és levéltárak anyagainak összesítésére, amelynek végcélja egy olyan közös adatbázis, ahol az egykori áldozatok leszármazottai megtalálhatják és nyomon követhetik volt gulág-rab családtagjuk útját. Emellett pedig – hangsúlyozta – kormányzati szándék van arra, hogy az emlékévek 2017. február 25-i befejeztével egy olyan emlékművet állítsanak fel, amely közös mementója lesz minden, Szovjetunióba elhurcolt egykori áldozatnak. Elvész a múltunk Matkovits-Kretz Eleonóra kifejtette: az orosz és posztszovjet levéltárakban rengeteg magyar anyag van, amelyeket muszáj lenne időben kikutatni, különben elvesznek. Ezért is lenne fontos egy önálló intézet a Szovjetunióba elhurcolt civilek sorsának felkutatására, hogy legyen gazdája a témának, és céltudatosan indulhassanak meg a munkák. Veczán Zoltán. mno.hu lapozás: 1-3
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
